Budapest egyedülálló kihívással és egyben páratlan lehetőséggel néz szembe: a város szövetébe mélyen beágyazódott, hatalmas kiterjedésű barnamezős területek sorsával. Az egykori ipari és vasúti területek ma a magyar főváros legnagyobb belső aranytartalékát jelentik. Területük együttesen közel 30 négyzetkilométert tesz ki, ami önmagában egy közepes méretű magyar városnak felel meg. Újrahasznosításuk ezért nem csupán ingatlanfejlesztési kérdés, hanem a főváros jövőbeli karakterét alapjaiban meghatározó, több évtizedes stratégiai feladat. A kérdés az, hogy a város és az állam képes-e kezelni ezeknek a területeknek a komplex problémáit, és a múlt örökségéből fenntartható, élhető városrészeket kialakítani. Vagy inkább engedi, hogy az ad hoc egyéni érdekek formálják e térségek sorsát, miközben jelentős részük a további leépülés veszélyének van kitéve.
Tovább folytatódik a cikk