Szabó Gyula a magyar színjátszás egyik legmelegebb orgánumú, legemberibb alakja volt. A tizenkét éve elhunyt művész nem csupán egy színész volt a sok közül, hanem a „nemzet mesemondója”, a XX. századi színészgeneráció egyik utolsó alakja, aki képes volt a legkisebb falvak gyermekeit és a legműveltebb színházba járókat is ugyanazzal a természetes közvetlenséggel megszólítani. A színész egy kilencgyermekes kunszentmártoni családból származott, ahol ő volt az utolsó előtti gyermek. Ez a népes, vidéki háttér alapozta meg azt a közvetlenséget és emberséget, amit később a színpadra és a filmvászonra is magával vitt.
Tovább folytatódik a cikk